A zárt tesztpályák után a Toyota utcára gurította az Auris következő generációját. A közúti tesztelésnek hála, megvannak az első kémfotók az autóról. Egyelőre az alapvető formán kívül nem sokat látni belőle, de ha hihetünk a Toyota korábbi bejelentéseinek, a Yarissal bevezetett jegyek köszönnek vissza a nagyobb modellen is. Pletykák szerint a Toyota visszaadja alsó-középkategóriás modelljének eredeti nevét.
2007 óta a szedán variánst hívják Corollának a ferdehátú kiviteleket pedig Aurisnak. Az új generációnál ismét a Corolla lenne az általános, ahogy 1966-tól megszokott volt.
Úgy tudni, az autó hossza nagyjából öt centivel bővül majd, így meghaladja a 4,3 métert, ezzel párhuzamosan a tengelytávolság is nő, így a hátul utazók lábtere és a csomagtartó is tágasabb lesz.
Miközben a korábbinál takarékosabb motorokkal szerelik az autót, a sportosság felé is nyit a japán autógyár. Ennek jegyében készül majd 200 lóerős benzines és 180 lóerős dízel modell is.
Továbbra is elérhető lesz az autó hibrid hajtással is, de a Priusból ismert rendszerben a korábbi nikkel-fém hidrid akkumulátorokat lítiumionosra cserélik.
Konnektorról is tölthető lesz a kocsi. Az új Toyota Auris/Corolla bemutatójára várhatóan ősszel, a Párizsi Autószalon kerül sor, de tanulmányként már márciusban, a Genfi Autószalonon kiállíthatják.
Az új modell gyártását Franciaországból Angliába helyezi át a Toyota.
A cikk forrása:www.toyotaclub.hu