Töréstesztek, károsanyag-kibocsátási normák, újrahasznosítási kvóták satujába szorított műanyag autók korát éljük, ez kétségtelen. Annyira átitatta gondolkodásunkat a környezettudatosság, hogy lassan már arra is elszégyelljük magunkat, ha piros lámpához érkezve kigurítás helyett fékezünk. Mégis oltári szerencsések vagyunk, ha mostanában vehetünk játszós autót. És ezt nem azért mondom, mert a GT86 egy piszok jól sikerült gép.
Kevés új autót vártunk ennyire izzadó tenyérrel. Egyrészt rémesen sokáig totojáztak a hivatalos bemutatójáig, kétszer körbeturnézták a világ autószalonjait a tanulmányautóikkal, és amikor azt hittük, holnap már tényleg megkezdik a gyártást, toltak egy prenatális fészliftet, és azzal folytatták a turnét. Másrészt nemigen akad hozzá hasonlítható új autó.
Nemrég még volt egy RX-8-asunk, ami messziről, hunyorítva hasonlított rá, legalábbis árban és teljesítményben. Jó, voltak furcsa hátsó ajtói, nagyokat nyögve be lehetett mászni hátra is, de alapvetően az is egy kétszáz ló körüli hátsókerekes kupé volt, príma futóművel és abszurd fogyasztással. De már nincs.
Mérhető GDP-kiesést okozhattak azok a viták, amiket akkor folytattunk le a szerkesztőségben, amikor még senki sem ment vele. Bazári a pofája. Puha lesz a futóműve. Gyenge lesz a bokszer. Aztán fellángoltak a szenvedélyek, amikor megláttuk az első japán összehasonlító videót az MX-5-össel. Szar ez, alig megy el neki, pedig negyven lóerővel erősebb. Majd egyszer csak elérkezett a nemzetközi bemutató, ahonnan Assur úgy jött haza, hogy nem hazudott a Toyota. De pályán csak az automatával mehetett, bekapcsolt óvónéni-elektronikával. Karotta rendesen kente neki, de ő elfogult. Gondoltam én.
