Sajtóreggelin beszélgettek Didier LeRoy-val, a Toyota Motor Europe elnökével a cég helyzetéről, és a jövőjéről.
Természetesen szinte első témaként a március 11-i földrengés és az azt követő szökőár került szóba. Ennek utórengését Didier LeRoy úr másnap, azaz március 12-én a Toyota főhadiszállásának 47. emeletén személyesen is átélte, úgyhogy tudja, milyen hatásai vannak egy ilyen csapásnak.
Az eseménynek természetesen jelentős hatása van a Toyota európai működésére is, de ez csak rövid ideig fog tartani.
A jövővel kapcsolatban kiderült, hogy a munkamegosztás nem változik a Toyota konszernen belül. A fejlesztés központja továbbra is Japánban marad, de a helyi igényeket is figyelembe tudják venni a kihelyezett központoknak köszönhetően. Jelentős bevételi forrás egyébként a cég számára a szabadalmak-licenszek értékesítése, különösen a hibrid technológia terén elért eredményeik jövedelmezőek.
Elektromos autó-akkumulátorok terén például a világ legtöbb tapasztalatával rendelkeznek annak köszönhetően, hogy hárommillió hibridautójuk van az utakon világszerte.
Kitartanak azonban amellett, hogy az új technológiák alkalmazásával nem feltétlenül lesznek világelsők.
Csak akkor dobnak piacra valamit, ha azt a gazdaságosan tudják csinálni. Például a karbon alkalmazása terén is mindent tudnak, de még korainak tartják a nagy sorozatú gyártásban való alkalmazását. Dízel-elektromos hibrid teherautót már öt éve forgalmaznak Japánban, de személyautók számára nem látják értelmét a megoldásnak – a benzin-elektromos hibrid környezeti terhelése nagyságrendekkel marad el a dízel változattól.
Jelenleg nagyjából a Toyota eladások tíz százaléka hibrid autó Európában, ezt a számot hosszú távon szeretnék húsz százalékra növelni. Azon egyébként meglepődtek, hogy 2011 március-április hónapjában 25 százalék körül alakult ez az arány – mindez az első, hagyományos megjelenésű kompakt hibridnek, az Auris Hybridnek köszönhető. Könnyen lehet, hogy ez az arány továbbra is így marad, mivel hamarosan megkezdődik a Prius+ forgalmazása, és 2012 második felében megvásárolható lesz a Yaris Hybrid is.
A cikk forrása:www.automotor.hu/