Üzletünkben rendszeres vásárló az alábbi képen látható ralli csapat. Ők is tudják, hogy igyekszünk minden alkatrészt beszerezni rövid határidőn belül, s bontott alkatrészekből is nagy választék áll vásárlóink rendelkezésére.
Egészen extrém lett a Lexus LC500 versenyváltozata
2016.08.30. 09:00 Toyota alkatrészek
A Gazoo Racing csapat, amely a Toyota gyári versenyistállója bemutatta a maga példányát az új Lexus LC500-as kupéból.
A kocsi rétvevője lesz a japán túraautó-bajnokságnak a Super GT-nek. Az egészen biztos, hogy a Lexus mostani egyébként is elég sarkos formanyelve nagyon jól áll a szélesített, hátsó légterelőkkel is megtámogatott versenyváltozatnak, nem is beszélve az oldal kivezetett kipufogóvégekről.
A széria Lexus LC 500 kétféle változatban elérhető: egyfelől egy 5.0 literes V8-as atmoszférikus motorral, amely 473 lóerős teljesítményű, valamint a hibrid hajtásláncú 3.5 literes V6-ossal szerelt modell formájában, amely 355 lóerős.
A versenyzésre szánt változat ezzel szemben egy kétliteres turbómotort kapott, hatfokozatú szekvenciális váltóval, a teljesítménye közel 600 lóerő.
A versenymodellt szeptemberben mutatják majd be és csak a következő idénytől szerepel majd az említett japán bajnoki futamokon.
A cikk forrása: http://hvg.hu/cegauto/20160828_Lexus_LC_500_Gazoo
Továbbra is a Toyota a világ legértékesebb autómárkája
2016.07.25. 10:39 Toyota alkatrészek
A Toyota nem csupán a világ legnépszerűbb autómárkája, de egyben a legértékesebb is: a Millward Brown 2016-os, a világ 100 legértékesebb márkáját átfogó kutatás eredményeinek elemzése szerint a Toyota márkaértéke a tavalyi évhez képest 2%-al, 29,5 milliárd dollárra nőtt, amivel a japán gyártó továbbra is a világ legértékesebb autómárkájának bizonyult.Az immár negyedik egymást követő évben világ legnépszerűbb autómárkájának bizonyuló, a tavalyi évben világszerte mintegy 10,15 millió új autót értékesítő Toyota az egyetlen autómárka, amely bekerült a világ 30 legértékesebb márkája közé, a 28. helyen, olyan márkák között, mint az első helyet megszerző Google, a második helyen végző Apple, a harmadikként rangsorolt Microsoft, vagy épp a McDonald’s (9.), a Coca-Cola (13.), a Disney (19.), esetleg a Vodafone (25.).
A Toyotán kívül az idei évben csupán 5 másik autómárka végzett a világ 100 legértékesebb márkája között, ahol idén 10,4 milliárd dolláros márkaérték volt a belépő alsó határ. A világ 10 legértékesebb autómárkája közül így 4 nem szerepel a világ 100 legértékesebb márkája között: a Toyota prémium márkáját, a tavalyi évben 10. helyen végzett Lexust idén éppen hogy megelőző új belépő és a 10. legértékesebb autómárkának bizonyuló Tesla márkaértéke 4,43 milliárd dollár. Ez azt jelenti, hogy a Toyota csaknem hétszer értékesebb a 10. legértékesebb autómárkánál, ráadásul 6,4 milliárd dollárral többet ér, mint a Tesla (10.), a Porsche (9.), a Land Rover (8.) és az Audi (7.) együtt, míg a Ford (5.) és a Honda (4.) együttes értékét 3,2 milliárd dollárral haladja meg.
A cikk forrása: http://www.autoblog.hu/
